-
Kiskedvencek – nagycsaládban
Nagycsaládban gyakran tapasztaljuk, hogy egymástól életkorban, személyiségben nagyon is különböző családtagok milyen jól kijönnek egymással, akárcsak Tekila, a teknős és Morcos, a kutya. De mást is elleshetünk kiskedvenceinktől, ezek közül a dolgok közül veszünk most szemügyre 3+1-et.
-
„Ebben a palotában mindig hideg van…!”
Legkisebb fiam kedvenc meséje a Süsü, a sárkány, S ebből a meséből gyorsan kiderül, hogy réges-régen még a királyoknak is gondot okozott az otthon megfelelő felfűtése.
-
Nagy utazás
Ezúttal arra hívom az Olvasókat, hogy egyrészt idézzék fel velem együtt legszebb páros utazásaikat, másrészt vegyük közelebbről is szemügyre a közös utazások számos ismert előnye mellett három kevésbé ismert pozitívumát.
-
Iskolai színjátszás
2022 áprilisában nagy sikerű teltházas előadást láthattunk Piliscsabán a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium Magis Kórusa előadásában Ignác címmel Loyolai Szent Ignác életéről.
-
Családi vegyesváltónkról
Mi is ugyanazon vagy nagyon hasonló pályán „korcsolyázunk” időben egymás után életünk során, s ahogyan a korcsolyázóknál, úgy nálunk is az egész csapat együttműködésén múlik, hogy a családi életciklusokon áthaladva, egymásnak átengedve a pályát, a stafétát, végül milyen versenyt zárunk.
-
Madarat tolláról, családot ünnepéről
Vajon min múlik, hogy családtagjainknak sikerül-e örömet szereznünk karácsonykor? Milyen rejtett segítségünk lehet a választásában, amikor az ajándékozás gazdag szimbolikájával szeretnénk kifejezni valami többet, mint a hétköznapokban?
-
Karácsonyfák meséi
Nemcsak az ajándékaink, az ünnepi viselkedésrepertoárunk, a „családi könyvelőnk” mesélhetne rólunk sokat; karácsonyfáink is megmutatnak valami fontosat, ami talán nem is tudatosul bennünk.
-
Öt lépés a válás utáni újrakezdéshez
A válásig eljutni sokféleképpen lehet. De bárhogy is történik, az elváló párnak van feladata ezzel az élethelyzettel. A számos fontos szempont közül most öt olyat tekintünk át, amelyek bizonyosan segítik válás után az újrakezdést.
-
Értékes örökséghez értékálló szemlélet
Egy fiatal házaspárral, a 27 éves Sárával és Zoltánnal beszélgettem, akik számára korunk gyermekeiként megkerülhetetlen a környezet védelme, amelyben természetesen otthonosan is mozognak.
-
Gyermekvállalás: boldogság, gondoskodás, fáradság, strapa…?
Ki ne emlékezne arra a percre, amikor első gyermekét a karjába vette? Ahogy ott szuszog a kis „csomag”, akiben megtestesült a szerelmünk, az maga a csoda. Boldogság volt, amit éreztünk? Igen. Öröm, elégedettség? Igen. Izgalom, félelem, fáradtság? Igen, az is.