Családi vegyesváltónkról

Alig néhány hete, hogy a magyar rövidpályás gyorskorcsolya-vegyesváltó a pekingi téli olimpián nagyszerű versenyzéssel bronzérmet nyert. A nagyszülők, gyermekek és unokák közötti kapcsolat több szempontból is emlékeztet a futamukra: mi is ugyanazon vagy nagyon hasonló pályán „korcsolyázunk” időben egymás után életünk során, s ahogyan a korcsolyázóknál, úgy nálunk is az egész csapat együttműködésén múlik, hogy a családi életciklusokon áthaladva, egymásnak átengedve a pályát, a stafétát, végül milyen versenyt zárunk.

Ahogyan a gyorskorcsolyázóknál sem mindegy, hogyan ad lendületet az előző az utána következőnek, ugyanúgy a családban is nagyon fontos, hogyan bocsátjuk útjára az újabb nemzedéket. Abban is hasonlítunk a gyorskorcsolyaváltóhoz, hogy az érdemi munka jelentős része a nagyközönség előtt láthatatlan, hiszen egymás között, a mi kis mikrovilágunkban gyakoroljuk, csiszoljuk az interakciókat, a váltásokat, a párbeszédeket, itt kísérletezünk aktuális szerepünkkel, s az élet nagy versenyeire itt, a napi edzések közepette készülünk fel.

Váltsunk mi is határozottan!

Amikor a gyorskorcsolyázók váltanak, azt nagyon határozottan teszik: a soron következő versenyző felveszi a tempót az előzővel, s a pálya meghatározott pontján váltják egymást. Ha túl korán vagy túl későn váltanak, akár ki is eshetnek a versenyből.

Mit tanulhatunk ebből? Ideje van a váltásnak, ideje van az életben való elindulásnak a fiatal részéről, s ideje van a háttérbe húzódásnak, a nagyszülői szerepre való felkészülésnek a szülők részéről. Idősödő szüleik mellől ki nem mozduló 30-as, 40-es férfiak és nők jutnak most eszembe, akik kizárják magukat a párválasztás, a családalapítás vonzó és izgalmas versenyéből talán sajátos családi dinamikájuk miatt is.

Nemcsak időben, de térben is rendkívül fontosak a határok: mi történik, ha az ifjú pár mellől sehogyan sem akarnak elmaradni az örömszülők, vagy ha éppen a fiatalok ragadnak meg mellettük túl szoros közelségben? Tudjuk, hogy az anyós-meny kapcsolat azért konfliktusosabb, mert az anya-fia kapcsolat hangsúlyosabb, s ebből a kapcsolatból „rabolja el” a házassággal a meny a fiút… A legtöbb családban mégis van annyi rugalmasság, hogy a korábbi szoros anya-fia kapcsolatot fel tudja váltani az egészséges távolság a felnőtt, házas gyermekkel szemben. Például Editéknél, aki – noha a fia és menye az utcájukban vett családi házat – megszívlelte a népi bölcsességet: az a jó (határ), ha az anyós-após nem tud átmenni papucsban a fiatalokhoz. Noha Edit ezt a távolság miatt éppenséggel megtehetné, de férjével úgy döntöttek, hogy a nagyobb családi ünnepek kivételével nem járnak át a fiatalokhoz. Jöjjenek át ők hozzájuk, amikor akarnak; hozzák át ők az unokákat a nagyszülőkhöz, amikor akarják.

Családi váltónk értékeinek nyomában

Gyorskorcsolyázó magyar csapatunk minden versenyzője valami másban erős, egyikük robbanékony, másikuk remekül rajtol. Kiváló olimpiai eredményük minden bizonnyal abból is származik, hogy a futamukat eltérő kvalitásaikat figyelembe véve tervezték meg edzőjükkel.

A család nemzedékei is eltérő elemekből építkeznek: az ifjabb nemzedék az otthonról hozott családi életstílusokból, értékekből és hagyományból valami egészen újat hoz létre. Ha az én szüleim házas életstílusa citromsárga volt, a te szüleidé égszínkék, akkor a mi életstílusunk talán fűzöld lesz. De akármilyen is: különbözni fog az elődeinkétől. S ez így lesz majd a mi gyermekeink életstílusával is: lesz, amit az értékeinkből továbbvisznek, s lesz, amit nem.

A fiatal nemzedék szempontjából fontos, hogy érezzék támogatásunkat, bíztatásunkat akkor is, ha nem a kitaposott ösvényen haladnak tovább: ha több vagy kevesebb gyermeket vállalnak, mint mi; ha kisebb vagy éppen nagyobb településre költöznek, mint mi; ha engedékenyebbek vagy éppen szigorúbbak a gyermekeikkel, mint mi stb. Amit viszont idősebb nemzedékként, nagyszülőkként mi is elvárhatunk, hogy gyermekeink tiszteletben tartsák a mi életstílusunkat kisebb és nagyobb kérdésekben egyaránt. Lehet, hogy ti nyírfacukrot használtok cukor helyett, de számítsatok rá, hogy ha eljöttök hozzánk az unokáinkkal, akkor a vasárnapi ebéd után a házi krémesben nálunk hagyományos kristálycukor lesz. Lehet, hogy ti nem engeditek tehetséges unokánkat élsportolói pályára, miközben mi fenntartjuk a véleményünket, hogy elbírná a terhet. Ám mivel ti vagytok a szülei, tiszteletben tartjuk a döntéseteket, hiszen ez a ti felelősségetek.

Segíthet egymás életstílusának elfogadásában a nyílt és tiszteletteljes kommunikáció és az elv, amely ebben a mondásban testesül meg: „Az én házam az én váram.” Azaz nálatok, szülőknél a ti elképzelésetek szerint, nálunk nagyszülőknél a mi szokásaink szerint gondoskodunk az unokákról. Ez az unokáknak is nagy segítség: megtanulnak rugalmasan alkalmazkodni, az életet több szemszögből látni, megélni, tanulni. Persze más mértékben kell megtalálni a nevelésben a közös nevezőt abban az esetben, ha hetente vagy annál gyakrabban találkozhatnak a nagyszülők, szülők és unokák, és megint más a helyzet, ha havonta vagy ritkábban kerülhet erre sor, például a lakóhelyek távolsága miatt. S a tér mellett az időfaktor is jelentős: egy első gyermekes pár inkább lehet az elkülönülés centrifugális szakaszában, mint az a pár, ahol már a harmadik gyermek is megszületett, s a szülőknek megnyugtató tapasztalatuk van az elmúlt évekből arról, hogy gyermekeik nevelésének nem fog megártani, ha néhány napig más szabályok között élnek a nagyszülőknél.

Még egy kör, és itt a cél…!

Ha a gyorskorcsolya-vegyesváltóhoz hasonlóan elrajtoltunk, aztán amikor kellett, ügyesen, határozottan váltottunk, majd pedig az élet sűrűjében, a legnehezebb és legfárasztóbb körökben segítettük és támogattuk egymást, akkor a családi váltó egészen biztosan versenyben van még, s nem maradt más hátra, mint a célba érkezés. A mindent eldöntő utolsó kört jelző csengetést bizonyosan családunk idősebb tagjai hallják meg először.

Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató gyönyörűen ír Beteljesülés vagy leépülés? A második félidő dönt! című cikkében arról, hogy „a »délelőtt« ajándékait számba véve azokat ki kell csomagolni és át kell adni az új nemzedéknek. A leköszönő és a meghatározó generáció szövetsége minden közösség legnagyobb ereje lehetne. Érdemes ezt a törvényszerűséget szem előtt tartani a nemzedéki különbségek és feszültségek hangsúlyozása helyett”.

Mit jelent ez a család egészére nézve? Az érdekkonfliktusainkat feloldhatjuk, ha nagyobb távolságról tekintünk rá családi életünkre, s abban valamennyi nemzedék jóllétére, kibontakozására összpontosítunk: ahogy múlik az idő, ahogy rójuk a köreinket a korcsolyapályán, egyre gyakorlottabb szülők leszünk, s ezzel párhuzamosan lesznek felnövő unokáik mellett a mi szüleink is egyre jobb nagyszülőkké, mert valamennyien fejlődésben vagyunk.

Uzsalyné Pécsi Rita hangsúlyozza, hogy az élet e kései szakaszában fontos váltóátállítás következik, amely tulajdonképpen már az életközép krízisével elkezdődik. Ennek során jól berendezett világunkból tovább kell lépnünk az időskor felé, amely lehet jó időskor, de akár megkeseredett időskor is. A választás felelőssége a miénk. Ha a jó időskor felé szeretnénk haladni, akkor ennek során gyakorolnunk kell, hogy „a részek helyett az egészet szemléljük, a vagy-vagy kíméletlenségét a megengedő is-is szeretetébe emeljük”. Ezt a megengedő is-is szeretetet megtapasztalni idős családtagjaink részéről nagy érzelmi és intellektuális nyereség nemcsak az unokák, nemcsak a szülők, de az egész „gyorskorcsolyás” nagycsalád számára. Boldog az a társadalom, amely megbecsüli szenior gyorskorcsolyázóit, s jó jeget, jó szurkolókat, nem utolsó sorban jó versenybírókat biztosít nekik és a célba érő családi gyorskorcsolya-vegyesváltónak.

Irodalom: Komlósi Piroska – Pécsi Rita: A család működéséről, in Komlósi Piroska (szerk.): Családi életre és kapcsolati kultúrára felkészítés, L’Harmattan – Károli Gáspár Református Egyetem, Budapest, 2014, 79–107.
Uzsalyné Pécsi Rita: Beteljesülés vagy leépülés? A második félidő dönt! A 2021. évi Média a Családért-díj közönségdíjas írása: [online]

Megjelent a NOE Levelek 2023/343-344. számának 28–29. oldalán