„Ebben a palotában mindig hideg van…!”

Noha még csak bokáig gázolunk az őszben, mégis gyakran hallom ezt a mondatot. Nem azért, mintha palotában élnénk, és nem is azért, mintha nem lenne pénzünk fűtésre, hanem azért, mert a legkisebb fiam kedvenc meséje a Süsü, a sárkány. S bizony ebből a meséből gyorsan kiderül, hogy réges-régen még a királyoknak is gondot okozott az otthon megfelelő felfűtése. Felénk, a Pilisben az elmúlt hónapokban nemcsak a gáz- és villanyárak alakulása került az érdeklődés középpontjába, hanem az egyre drágább kincsünkké váló víz elérhetősége is, amikor a legmelegebb nyári hetekben több környékbeli település is időszakos vízhiánnyal küzdött.

Miközben a nyári hőségriadó alatt a vízhiány miatt hiába nyitottuk meg a vízcsapokat, és sem inni, sem mosakodni, de még vécét öblíteni sem tudtunk, eszembe jutott egy pár – nevezzük most őket Ádámnak és Évának –, akik jónéhány évvel ezelőtt, amikor még Áder János Élő Bolygó blogja sem létezett, csúnyán összekaptak azon, hogy a kertjükön túl növögető magányos fenyőfacsemetét locsolják-e vagy sem. Éva locsolta volna, hiszen ha már így kihajtott magától, akkor hadd maradjon meg. Ádám pedig úgy gondolta, hogy ami túl van a tulajdon kertjük határán, az már nem az ő dolguk. Számára a víz pénzt is jelentett, a pénz pedig megtestesítette az ő fáradozásait, a családjáért tett erőfeszítéseit, s a keresetét bizony jól be kellett osztaniuk, hogy minden szükséges dologra jusson. Talán még azok az emlékek is feléledtek benne, amikor gyermekkorában megtapasztalta, hogy a szülei, akiket megterhelt a családi ház építése, hogyan próbáltak meg minél kisebb összegből kijönni, így aztán hetente többször is sertésvelő került az asztalra némi krumplipürével, mert akkoriban az volt az egyik legolcsóbb étel.

A 15–18. századi Dél-Európa itáliai városállamaiban „az emberközpontú gazdaság erényetikai alapjai – amelyet Arisztotelész és Aquinói Szent Tamás megfogalmaztak – a gyakorlatban is megmutatkoztak. Legfőbb alakja Antonio Genovesi, katolikus pap és közgazdász volt, a Nápolyi Egyetem tanszékvezető tanára, aki egy másik gazdasági paradigmát fogalmazott meg, mint kortársa és ismerőse Adam Smith. Míg Smith végül is a haszonelvű gazdaság alapjait fektette le, addig Genovesi az erényetika alapján a civil gazdasági elveket, melynek lényege, hogy a gazdaság szereplői erényes, erkölcsös emberek, s a gazdaság legfőbb célja – a profitmaximalizálás helyett – a »köz-jóllét«, vagyis a közjó létrehozása.”

Baritz Sarolta Laura OP – Vida Márta (szerk.): Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban, Sapientia Főiskola – Harmattan, Bp., 2021, 21–22.

Arra is jól emlékezett, amikor feleségével a házasságuk kezdetén csak az alsó polcok termékeit tudták betenni a bevásárlókosárba, s valamiképpen fellobbant benne a félelem, hogy ha nem gazdálkodnak jól, akkor újra szorosra kell húzni a nadrágszíjat.

Gondolni gondolta, de mondani nem mondta mindezt, csak azt, hogy nem lopja ő a pénzt. Éva ezen rettentően megsértődött; hirtelen csalódást is, haragot is érzett: Ádám, aki egyébként mindig nagylelkű és bőkezű, most havi 15-20 liter vízről képes vitatkozni? Évának az a víz ugyanis nem pénzt jelentett, hanem gondoskodást: egy élőlény, egy fácska életét, amely öt-tíz év múlva meghálálja a törődést. Talán tudat alatt még az is ott lüktetett a lelkében, hogy ő, a nem tervezett gyerek, aki sok évvel ezelőtt a szüleitől mégis lehetőséget kapott az életre, ennek a nem tervezett, de az égi-légi kertészek által ideplántált kis fenyőnek megadja a lehetőséget a növekedésre. Persze mondani ő sem mondta ezt. Így aztán a fenyő öntözése ettől kezdve kettejük közé állt, s valamiképpen a másik személy elutasításának a szimbólumává vált.

Aggodalmak, hiedelmek és tévhitek – a pénz szintjén

Nemcsak a nyári hőségriadó alatt jutott eszembe Ádám és Éva fenti történte, hanem most, ősszel is, amikor közel lépdelt hozzánk a villany- és gázárak új időszaka s mindazok az aggodalmak, amelyeket ezek említése során érzünk. Ahhoz, hogy változó és nehézségeket hozó világunkban továbbra is támaszai és egymás biztonságos menedékei lehessünk, segítséget nyújt, ha mind jobban megismerjük egymás világát, hogy ki mit gondol, mitől tart, milyen hiedelmeket hoz magával a házasságba például a pénzzel kapcsolatban. Ahogyan a nagy gazdasági szakértők, Antonio Genovesi (emberközpontú gazdaság) és Adam Smith (haszonelvű gazdaság) is merőben mást gondolt a gazdaságról (lásd keretes írásunkat), benne a pénzről, a profitról, a növekedésről, az erőforrásokról és nem utolsó sorban az emberről, úgy mi, hétköznapi halandók is mást-mást gondolunk a pénzről. Van, akinek a pénz magát a szabadságot jelenti, másnak a hatalom vagy a státus elérésének eszköze, megint másoknak a munkát vagy a tulajdont testesíti meg. A pénz, a kereset egy fiatal számára egyet jelenthet a felnőtté válással, egy szülőnek pedig jelentheti a tudást, amit a gyermekei számára biztosít; másnak a nélkülözhetetlen s vágyott biztonságot. Egyeseknek a pénz a versengés eszköze, másoknak csodaszer, ami vélekedésük szerint minden problémát megold.

Éppen ezért rendkívül izgalmas a családban egymással elbeszélgetni arról, hogy ki-ki milyen asszociációkat társít a pénzhez, milyen személyes történeteink vannak a pénzről, tulajdonképpen mi miatt is aggódunk, amikor a pénz kapcsán aggodalmakat fogalmazunk meg, s milyen nyílt vagy rejtett véleményeket, intelmeket hozunk szüleink családjából: aktivitást, buzdítást (segíts magadon, az isten is megsegít; amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra), vagy passzivitást, lemondást, irigységet (sokat akar a szarka, de nem bírja a farka; a pénz nem boldogít)?

Pénzről szóló hiedelmeink egy része tulajdonképpen tévhit. Érdemes ezért időnként megkérdőjelezni betonbiztosnak hitt gondolatainkat. Például sokak tévhite, hogy csak tisztes szegénység létezik, tisztességes úton meggazdagodni nem lehet, pedig tisztességes gazdag emberek ugyanúgy vannak, akik önmaguk és környezetük gyarapodását egyaránt szem előtt tartják, s akik tulajdonképpen az emberközpontú gazdaság paradigmája szerint élnek.

„A hihetetlenül gyorsan változó, igen bonyolulttá vált, elidegenedett modern életben, társadalomban minden eddiginél fontosabb az érzelmi biztonság, ennek alapja azonban az életre szóló kölcsönös elköteleződés, a feltétel nélküli bizalom. A két ember, majd a szülők és a gyermekek kapcsolatában ez az életre szóló elköteleződés, a feltétel nélküli bizalom, odaadás a házasság és a család lényege. Fogalmazhatnánk úgy is, hogy aki ilyen kapcsolatra képes, legalábbis elindult azon az úton, amely az önkiteljesedéshez, az önmegvalósításhoz, a pozitív életminőség eléréséhez vezet. […] Valamennyi pszichológiai életminőség-mutató és az egészségi állapot önbecsülése jelentősen jobb azok között, akik úgy érzik, hogy nehéz élethelyzetben nagyon számíthatnak családtagjaikra.”

Kopp Mária – Skrabski Árpád: A boldogságkeresés útjai. Az érett személyiségtől a kiegyensúlyozott párkapcsolatig, Heti Válasz, Bp., 2016, 123–124.
Pénz, paripa, fegyver – kapcsolati szinten

Az emberközpontú gazdaság izgalmas témája helyett kanyarodjunk vissza még egy kicsit Ádámhoz és Évához. Hogy mi lett a fenyőfa sorsa, azt nem osztom meg a kedves Olvasóval, azt viszont igen, amit sok év után ők meséltek el magukról. Évától tudom, hogy sokunkhoz hasonlóan ő is aggódik kék bolygónk s benne jelenlegi magyarországi helyzetünk miatt, ám van, ami bizalomra ad okot számára. Az elmúlt években lassú, de kitartó munkával lebontották azt a falat egymás között, amelyhez egy téglát a fenyőfa locsolása tett hozzá. Ebben segített, hogy megtanulták megosztani egymással nemcsak a haragjukat, a csalódásukat, hanem a vágyaikat, a félelmeiket is; és ki tudják fejezni, mi az, amire igazán szükségük van egymástól. „Nyáron, amikor a mi városunkban sem volt víz a magasabban fekvő utcákban, hirtelen megváltozott a vízhez való viszonyulásom. Azokban a napszakokban, amikor éppen folyt víz a csapból, nem tudtam eldönteni, hogy akkor most meglocsoljam a virágaimat, vagy sem. Az egyik szomszéd hetek óta semmit sem locsolt, a másik szomszédunk pedig, mintha mi sem történt volna, reggelente ugyanúgy öntözte a kertet. Én felelősséget éreztem mind a családomért, mind a növényeimért, mind a szomszédaimért. Így aztán végül kétnaponta locsoltam feleannyi vízzel. Ezzel kapcsolatos dilemmámat megosztottam Ádámmal is. S olyan jó volt, hogy megértett engem, átérezte kétségeimet, és támogatott. Nagyon közel éreztem magam hozzá, s ő is hozzám, és ezen az sem változtat, hogy sok bizonytalansággal nézünk szembe, mert úgy érzem, kapcsolati szinten felkészülten várjuk a nehéz időket.”

Felhasznált és ajánlott irodalom: John Armstrong: Hogyan aggódjunk kevesebbet a pénz miatt?, HVG Kiadó, Bp., 2013.; Baritz Sarolta Laura OP – Vida Márta (szerk.): Keresztény társadalmi elvek a gazdaságban, Sapientia Főiskola – Harmattan, Bp.; 2021, Kopp Mária – Skrabski Árpád: A boldogságkeresés útjai. Az érett személyiségtől a kiegyensúlyozott párkapcsolatig, Heti Válasz, Bp., 2016; Mihalec Gábor: Viharálló szerelem, Harmat, Bp., 2021; Raniero Cantalamessa: Szegénység, Sapientia Főiskola – Harmattan, Bp., 2022.

Megjelent a NOE Levelek 2023/350-351. számának 32–33. oldalán