Egy társasház első emeletén laktunk, amikor egy tavaszi napon arra lettünk figyelmesek, hogy a kis teraszunk fölött, a tetőt tartó gerendázatra csésze alakú fészket rakott egy házi rozsdafarkú pár. Ettől kezdve családunk apraja-nagyja folyamatosan leste-figyelte a madárkákat. Alig két-három hét telt el, amikor örömmel vettük észre, hogy már ki is keltek a fiókák: mind a négyen. Ettől kezdve elég volt, ha csak résnyire nyitva hagytuk a terasz ajtaját, s pontosan tudtuk, hogy mikor jön az ízletes eledellel az apa- vagy az anyamadár: amikor a leghangosabb lett a csivitelés, akkor érkezett meg a rozsdafarkú a rovarokból, pókokból és egyéb finomságokból álló ellátmánnyal. Utána is olvastunk: egy rozsdafarkú pár naponta akár háromszáznyolcvan alkalommal is megfordulhat, hogy csemetéit jóllakassa!
Ám alig szoktuk meg, hogy a teraszunkat is népes nagycsalád lakja, amikor egy reggel szokatlan csend fogadott bennünket. Mi történhetett, hogy az örökké éhes fiókáknak most a hangjukat sem lehet hallani? Talán valamilyen ragadozó madár orvul megtámadta a biztonságosnak hitt fészket? Ilyen gyorsan nem repülhettek ki! Pedig bizony így történt: pásztázó tekintetünk örömmel felfedezte fel a négy kismadarat lent, a ház előtt röpdösni. Hiszen, ha tudtuk volna, hogy a rozsdafarkúak 14–17 naposan már készek az önálló életre…!
Fészekrakástól útra bocsátásáig
Amikor fiatal párként végre közös fészkünkben lakhatunk – akárcsak a rozsdafarkúak –, még nem sejtjük, milyen izgalmas, mozgalmas, örömteli, de megterhelő és fáradságos élet vár ránk, amikor a mi fészkünk is megtelik fiókákkal. Az időt ilyenkor alig-alig érzékeljük, ha mégis, akkor kezdetben a csecsemős és még a kisgyermekes időszak is inkább soha véget nem érő állapotnak tűnik. Aztán mintegy varázsütésre kamaszok vesznek körül bennünket – már nem kérnek esti mesét, esti kimenőt ellenben igen –, s mire észbe kapunk, felnőnek a gyermekeink, már az utolsó is elhagyni készül a szülői házat. A fészkünket üresnek látjuk, miközben szívünk tele van akár egymásnak teljesen ellentmondó érzésekkel, gondolatokkal: „Menj csak, szárnyalj bátran, erre neveltünk.” „De minek is mennél drága albérletbe, hiszen itthon üres a szobád…”
Jó esetben az utolsó gyermeket is engedjük szépen kirepülni, ha viszont a korábbi életszakaszokban például a határok kialakításának feladatát nem sikerült jól megoldanunk, akkor ebben a szakaszban, amikor rugalmassá, sőt átjárhatóvá kell azokat tennünk, kihívásokkal nézhetünk szembe. Megnehezítheti a dolgot, ha a házasság nem kiegyensúlyozott, ilyenkor előfordulhat, hogy a pár valamelyike erősebben kötődik az egyik gyermekhez, mint a házastársához, s amikor ez a gyermek felnő, a szülő nehezen engedi el. Más esetben sikerül elengednie a gyermeket, de házastársi intimitás hiányában a pár egyik tagja kielégítetlen érzelmi szükségleteit a kapcsolaton kívül próbálja kielégíteni.
A családok tehát olyan mértékben tudnak a kirepülés szakaszába lépni, amilyen mértékben sikerült a megelőző feladatokat megoldaniuk mind párként, mind családként. Ha ez sikeresen megtörtént, akkor a szülőkre az üres fészek életszakaszában „mindössze” az alábbi teendők várnak:
- tolerálniuk kell az elengedést,
- képesnek kell lenniük saját szeparációjuk kezelésére,
- vissza kell fogniuk magukat saját szülői szerepükben (azaz frissíteniük kell a szülői szerepüket),
- felnőtt-felnőtt kapcsolatot kell kialakítaniuk gyermekeikkel,
- ha fiatal felnőtt gyermekük még anyagilag függ tőlük, akkor arra is szükséges figyelniük, hogy az ebből fakadó feszültségekkel megbirkózzanak,
- majd pedig ezzel párhuzamosan a szülőknek arra is fel kell készülniük, hogy az immár felnőtt gyermek párját is képesek legyenek befogadni, amikor ennek elérkezik az ideje.
Tudtad? A gyermekek útra bocsátása több évet ölel fel. Nagyobb látószögből már a kamaszkorral elkezdődik a leválás, maga a kirepülés pedig kb. a fiatalok 20-as éveinek közepe táján zárul le. Vagyis akár egy évtizedig is eltarthat az a folyamat, amelynek során átrendezzük a határokat, újraértelmezzük szülői szerepeinket.
Újrakezdés az üres fészekben
Mindeközben tehát a párkapcsolatban is új helyzet áll elő, hiszen egy-két gyermek esetén akár már a negyvenes éveink elején-közepén magunkra maradhatunk a párunkkal, de három-négygyermekes nagycsaládok esetén is, ha nincs túl nagy korkülönbség a gyermekek között, évtizedek várnak még ránk kettesben, miután „fiókáink” kiröpültek.
Vannak párok, akik örömmel, lelkesedéssel vetik bele magukat a gyermeknevelés miatt eddig háttérbe szorított céljaik elérésébe: vagy a közös utazásokba, vagy egy-egy közös vagy egyéni hobbiba, míg mások számára nehezebb feléleszteni, megerősíteni az egymás iránti érdeklődést és kötődést, nehezebb újratervezni a gyermekek nélküli házastársi kapcsolatot. A kapcsolat újjászervezésének nehézségeit növelheti, hogy a férfiak ebben a szakaszban gyakran fokozottabban fordulnak a családjuk és az otthoni élet felé, míg a nők érdeklődése a gyermekek szárnyra bocsátása után újra kifelé irányulhat, saját érdeklődésüket követhetik az élet különféle színterein (munkahelyükön, akár egy új képzéssel stb.). Az autonómia és az intimitás újrahangolása tehát természetszerűen vezethet a házastársak között feszültséghez, néha akár váláshoz is. Szinte valamennyi pár- és családterapeuta átélte már azt a helyzetet, amikor az üres fészekben egyedül maradt pár azzal keresi fel őket, hogy együtt maradjanak-e vagy sem. Természetesen ezt a dilemmát nem a terapeuta fogja eldönteni, de a közös munka során fel tudják mérni, hogy az elköteleződés, az egymás iránti vonzalom és a lelki intimitás három alappillére milyen szintű a kapcsolatukban, s mindketten akarnak-e azon dolgozni, hogy ezek szintjét együttesen emelve közelebb kerüljenek egymáshoz.
Tudtad? Még ha a korábbi életszakaszokban a párkapcsolattal minden a legnagyobb rendben volt is, a gyermekek útra bocsátása akkor is megbontja a párkapcsolat korábbi egyensúlyát, mert a gyermekek kirepülése akkora változást, kihívást jelent a mindennapokban.
Hogyan támogathatjuk egymást az újrakezdésben?
Ahogyan az élet minden területén előfordul, hogy a pár egyik tagja könnyebben boldogul az adott kihívással, úgy az életszakaszok átmeneteinél is előállhat ez a helyzet. Ilyenkor is egymás segítségére siethetünk, s együtt könnyebben megérthetjük a nehézséget, az üres fészek életszakaszánál például azt, hogy egyiküknek miért is nehezebb a gyermekeket útra bocsátania. Újra és újra átbeszélve a helyzetünket, egyre jobban megismerve egymás gondolatait, akár saját kirepülésünk történetét, közösen könnyebben meg tudunk birkózni az újrakezdéssel. Ebben segíthetnek az alábbi kérdések:
- Hogyan segítették a szüleink a mi kirepülésünket?
- Miben más gyermekeink elköltözése ahhoz képest, ahogyan mi költöztünk el otthonról?
- Amikor gyermekeink még itthon voltak, párkapcsolati nehézségeink esetén fordult-e valamelyikünk egyik vagy másik gyermekünkhöz mint bizalmasához?
- Hogyan hat(ott) gyermekeink elköltözése a házasságunkra: jobban vagy éppen rosszabbul jövünk ki egymással, vagy ugyanúgy, mint eddig?
- Van-e közöttünk bármilyen megoldatlan nehézség, amely a családi fejlődés egy korábbi szakaszára vezethető vissza? Ennek a nehézségnek a megoldásában hogyan tudnánk előre lépni?
- Melyikünknek hiányoznak jobban a gyermekeink? Konkrétan mikor érezzük ezt a hiányt: mely napszakban, helyzetben, körülményben? Mi teszünk, mit tehetnénk ilyenkor?
- Milyen támogatásra van szükségünk a párunktól, hogy könnyebben alkalmazkodjunk a gyermekek távollétéhez?
- A gyermekünk vajon mit mondana: most éppen mire van szüksége tőlünk a szülőkről való leváláshoz?
Ez utóbbi kérdésből – és talán az egész cikkből is – sejthető, hogy a kiröpülő gyermekeknek sem egyszerű a helyzete, de a kedves Olvasó erről majd egy másik alkalommal olvashat.
Felhasznált irodalom: Mary E. Dankoski: Pulling on the heart strings. An emotionally focused approach to family life cycle transitions, Journal of Marital and Family Therapy, 27 (2001/2) 177–187.; Suzanne Midori Hanna: Családterápia a gyakorlatban, Semmelweis Kiadó, Bp., 2021, 136–145.; Válaszkeresők podcast: Szülőkről leválás, ok a szakításra, anyagi ellentétek, https://777blog.hu/2023/11/20/mennyire-erdemes-leadni-az-igenyeinkbol-a-parkeresesnel/ [online, 2023. 11. 19.]
Megjelent a NOE Levelek 2023/363-364. számának 34–35. oldalán