Máig él az emlékezetemben egy természetfilm, amit sok évvel ezelőtt láttunk a szüleimmel. A film sarki rókák életét mutatta be élőhelyük varázslatos világában, s volt egy részlete, amely különösen megérintette őket: amikor a rókakölykök már képessé váltak az önálló életre, az öreg rókapár elzavarta a kölyköket! Azok még néhányszor értetlenül visszatértek; nem értették, hogy az otthon, ahol születésük óta féltő gondoskodással nevelték, táplálták őket, most miért zárult be előttük. Édesapám és édesanyám viccelődve, de közben mélyen elgondolkodva beszélgetett arról, hogy egyszer majd nekik is „kíméletlen szeretettel” kell útra bocsátaniuk bennünket… – és valóban, gyermekeink nevelése egy bizonyos aspektusból nem más, mint útra bocsátás, elengedés, amely a legszorosabb szimbiózisból indul anya, apa s gyermeke között, és amelynek végén egy önálló, autonóm élet lehetősége várja a fiatalokat.
Amikor fiaink kamaszodni kezdnek, ez az elengedés fokozatot vált: természetes fejlődésük része, hogy már egyre kevésbé mi vagyunk életük középpontjában, ehelyett egyre nagyobb szerepet kap a kortárs csoport, azon belül is elsősorban a fiú osztálytársak és barátok, akik egymás társaságában megerősödnek nemi szerepükben, majd néhány év múlva nyitnak a lányok felé is. Jó döntés ilyenkor, ha fiaink számára lehetővé tesszük, hogy csapatsportokban is kipróbálják magukat, ahol – miközben hatalmas mozgásigényüket kielégíthetik – megélhetik a kortárs közösséghez való tartozásukat is.
Tipp taxizó szülőknek: a sportpályára vezető út is remek lehetőség a mozgásra, ne fosszuk meg ettől tizenéves fiainkat, ezzel párhuzamosan magunk számára is időt nyerünk, ha nem maradunk benne a taxisofőr szerepében akkor is, amikor kamasz gyermekeink már önállóan is képesek eljutni A-ból B-be tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy akár gyalogszerrel.
Túlóvás helyett a kontroll fokozatos átengedése
Nekünk anyáknak néha nehéz engednünk, hogy ez a leválás lassan megtörténjen, mégis ez az élet rendje. Ha például első-másodikban még oda is ültünk a fiunk mellé tanulni, most végképp itt az ideje, hogy felsős vagy gimnazista gyermekünk maga tanuljon, s maga is vállaljon felelősséget az iskolai munkájáért.
Eljön az az idő is, amikor 13-14 éves gyermekünk már maga szeretné eldönteni, hogy vegyen-e sapkátsállat a kabát mellé. S ne lepődjünk meg, ha rekkenő nyári hőségben egy réteggel többet, míg téli hidegben egy réteggel kevesebbet vesz fel magára tesztelve, meddig tartjuk tiszteletben az önállóságra irányuló törekvéseit. Ha sikerül visszafognunk magunkat, akkor fiunknak lehetősége nyílik arra, hogy hibázzon – s tanuljon hibáiból, s ez nagyon hasznos tapasztalat lesz számára.
Napjainkban mi anyák inkább túlóvjuk, mintsem elhanyagoljuk a gyermekeinket. Azonban az elhanyagoláshoz hasonlóan a túlzott gondoskodás is ártalmas lehet, amely fiainkból ellenállást, haragot, dacot válthat ki, vagy pedig szubmisszív, önalávető, önállótlan gyermek válik belőle, akinek pszichoszociális fejlődése kárt szenved, és szociálisan hátrányba kerül társaival szemben például az iskolában, ahol ekkortájt érkezik el a pályaválasztás ideje is, amikor fiunk képességeivel, vágyaival és a családi lehetőségekkel jól kell gazdálkodnunk. Ha például a fiunk az ország túlsó végén lévő erdészeti szakközépiskolában szeretne vadásznak tanulni, merjük őt elengedni. Segíthet a döntésben, hogy a biztos családi háttér távolról is védi a fiunkat, akinek ezekben az években kevésbé fogunk mi hiányozni, mint amennyire ő nekünk.
Tipp óvó-védő apáknak, anyáknak: a mobiltelefont ne használjuk meghosszabbított köldökzsinórként, amellyel minden pillanatban elérhetjük fiunkat SMS-ek, Messenger-üzenetek stb. révén. Ehelyett beszéljük meg együtt, hogy mikor hív fel bennünket a fiunk, és melyek azok az esetek, amikor feltétlenül várunk egy-egy SMS-t tőle.
Apa, figyelsz rám?
A primitívebb kultúrákban még megvannak azok a nagyon fontos átmeneti rítusok, amelyek a serdülő fiúkat jól meghatározott és látszólag kemény megpróbáltatásokon vezetik keresztül. Mivel a mi fiaink egy hosszú kamaszkoron haladnak át, amely nélkülözi ezt a jótékony hatású – „férfivá avató”, a gyermekkort egyértelműen lezáró – átmeneti rítust, ezért nagyon fontos, hogy fiaink életében legyen – és jelen is legyen! – egy hatékony apa (vagy elvált, ritkán elérhető édesapa esetén más apafigura), aki időnként „kiragadja” az anyai ölelésből a fiát, s kiviszi, bevezeti egy tágabb szociális környezetbe.
Erre akkor is szükség van, ha egy édesanya optimális mértékben gondoskodó és védelmező. Egy magyar vizsgálat szerint a jó vezetőképességgel rendelkező, szociálisan alkalmazkodó, felelősséget vállalni képes serdülők szüleire a kongruens nevelésmód, az anya gondoskodása és az apa ereje, határozottsága volt jellemző.
Tipp apáknak: szervezzünk rendszeresen apa-fia programokat, akár szombatonként a garázsban szerelve is megélhetjük a bennünket összekötő férfilétet; ismerek apát, aki rendszeresen kettesben túrázik a fiával, más apák apa-gyerek sátortábort szerveznek évente párszor, megint más a munkahelyére viszi be alkalmanként kamasz fiait, amikor általuk is elvégezhető „diákmunka” adódik, ilyenkor együtt dolgozzák végig a munkanapot, s útban hazafelé együtt meg is vacsoráznak a „férfiemberek”.
Úton egy szimmetrikusabb a kapcsolat felé
Fiunk serdülése nem jelenti azt, hogy a korábban kialakított határokat most fel kellene számolnunk. Ellenkezőleg! Azokra továbbra is nagy szükség van, de fiunk életkorának megfelelően lazítanunk kell rajtuk bízva abban, hogy a szabályok mögöttes tartalma – értékeink – már belső rendszerező erővé váltak serdülő gyermekünkben.
András és Lea egészen meglepődött, amikor a 7. osztályos fiuk a nyári vízilabdatábor második napján kijelentette, hogy nem hajlandó tovább részt venni az edzéseken, noha nagyon szerette a vízi sportokat, mert a neves edző a fiúkkal dolgozva sokat káromkodott. A szülők nemcsak a fiukkal beszéltek, hanem a tábor szervezőjével, edzőjével is, s végül arra jutottak, hogy nem erőltetik a dolgot. Pár év múltán visszatekintve úgy látták: a fiú kamaszkori nyitánya volt az eset, amikor egyszerre tett tanúbizonyságot arról, hogy egyes értékek számára már belsővé váltak, illetve arról, hogy képes az őt körülvevő felnőttektől eltérő véleményt is magabiztosan képviselni.
De nem mindig történik így. Lehet, hogy a 16 éves fiú úgy dönt, hogy többé már nem annak a focicsapatnak drukkol, mint az édesapja. Majd pedig 18 évesen– elsőválaszóként – talán nem arra a pártra fog szavazni, mint a szülei. Jó, ha tudunk ilyenkor rugalmasak lenni, és nem tekintélyelvűen, erőből reagálni, hanem inkább humorral, elfogadással. Jó, ha meg tudjuk látni ilyenkor is a pozitívumokat, hogy „lám, a fiamnak is fontos a sport – még ha nem is ugyanannak a csapatnak drukkolunk…”; vagy „más ugyan a politikai beállítódása, de ugyanolyan felelősen gondolkodik, mint mi – és elment választani…”
Tipp 16+ éves fiúk édesanyjának: kamasz fiunk egyre kevésbé igényli a fizikai kontaktust, ezért ne öleljük-pusziljuk úton-útfélen, ezt ő már nem veszi jó néven, viszont amikor két-három havonta mégis kér egy-egy ölelést, öleljük meg szívből, mert ez megadja számára azt a biztonságot, amelyre továbbra is nagy szüksége van.
Egy embert próbáló életszakasz
A közhiedelem szerint serdülőket nevelő családban élni az egész család számára nagy erőpróbát jelent. A nehézséget azonban nem csupán az jelenti, hogy kamasz gyermekünkkel zöldágra kell vergődnünk, hanem az, hogy emellett magunkkal is munkánk van, hiszen éppen ekkortájt érkezünk az életközép feladataihoz, miközben a párkapcsolatunk működtetését is újra kell terveznünk. Felnövekvő gyermekeink mellett akár több időt is találhatunk egymásra, és jó esetben erre mindkettőnknek igénye is van. Ugyanakkor az édesanyáknak gyakran éppen ilyenkor nyílik alkalmuk arra, hogy anyaszerepük mellett most újra kiteljesedhessenek az élet más területein, munkájukban, szakmájukban is. Mindeközben a legidősebb generáció, a nagyszülők is egyre több gondoskodást igényelhetnek, s a velük való törődés szintén a középső nemzedék vállán nyugszik. Mindezekkel a feladatokkal egyszerre zsonglőrködni – például egy nagycsaládban, ahol még legalább további két gyermekekről is gondoskodunk –, ez az igazi nehézsége ennek az életszakasznak.
Megjelent a NOE Levelek 2023/328-329. számának 34–35. oldalán