Van, akinél az angyalok hozzák, máshol kis csengő jelzi érkeztét, megint máshol együtt díszítik a szülők a gyerekekkel, s közösen készített házi finomságok vagy pompásan csillogó gömbök tündökölnek rajta. Egy dolog azonban mindenhol közös: amikor mi felnőttek megálmodjuk s kivitelezzük a csodát, szeretnénk gyermekeink számára is valósággá tenni, amit valaha a szüleinktől, ők a nagyszüleinktől kaptak, s így az ünnep valamiképpen örökkévalósággal ajándékozza meg az egész nagycsaládot, miközben ékesszólóan mesél az értékeinkről, a hitünkről, a közös történeteinkről, mindarról, amit közös családi identitásnak hívunk.
Érzelmileg is igen fontos szerepe van a karácsonynak, amely évről évre összeköti a család múltját, jelenét és jövőjét egy vertikális ívvel, és egy horizontális ívvel egész társadalmunkat, amely részt vesz az ünnepben.
Minden fontos ünnepet egy készületi idő előz meg, s ennek szintén megvan a maga szerepe. Ilyen az advent karácsonykor, amely segít kicsiknek és nagyoknak, hogy felkészüljünk az ünnepre.
Dalok
Kisgyermekeink lelkében még erős a rácsodálkozás képessége. Vigyük közel hozzájuk az ünnepet úgy, hogy minden érzékszervükkel megtapasztalhassák: adventben hallgassunk vagy inkább énekeljünk velük adventi dalokat; régieket, újakat, amelyek számunkra fontosak, értékesek. Elég minden hétre egy-egy, s karácsonykor már négy-öt dalos családi repertoárunk lesz, amelyet együtt elénekelhetünk a karácsonyfa mellett vagy éppen az ünnepi étkezés után.
Fények
Ha templomba járók vagyunk, ne hagyjuk ki a lehetőséget, hogy kicsit a gyerekek is átléphessék a határaikat, s vigyük el őket egy gyertyafényes rorátéra, azaz hajnali szentmisére, ahol a sok kicsi mécses fénye képes arra a csodára, hogy egészen a betlehemi barlangig röpítsen bennünket, ahol a félhomályban testközelbe jött s megszületett a megváltó Jézus.
Ízek, illatok
Ha visszaemlékezünk gyermekkori karácsonyainkra, pontosan érezzük az ízét-illatát: narancsillatot, fahéjat, szegfűszeget, mézeskalácsot. Ez utóbbival lehet, hogy sokkal lassabban készülünk el szorgos kis gyerekkezek jótékonyan lassító társaságában, de mennyivel többet kapnak ők is, mi is, ha míg „apa mosdik, anya főz”, ők nem egy táblagéppel múlatják az időt. Az elsősünk írhat pár betűt, szót a mézeskalácsokra, az ovisunk rárajzolhatja óvodai jelét, a nagyobbak pedig kedvük szerint díszíthetik hópihékkel és képzeletük minden gazdagságával.
Egyensúlyban
S ha a sok előkészületi tevékenység szétfeszíti az időkeretünket, bátran egyszerűsítsünk, vegyük meg készen a mézeskalácstésztát, állítsunk össze kissé szerényebb ünnepi menüt, és delegáljunk néhány feladatot tovább, hiszen még ma is nagyon sok családban egyenlőtlenül oszlik meg a házimunka a nők hátrányára. Gyermekeink szívesen segítenek az ünnepi terítésben, s ha már kamaszodnak, itt az ideje, hogy egy-egy egyszerűbb, de mutatós fogás elkészítését rájuk bízzuk. Minden fiúban is ott rejtőzik egy nagyszerű szakács, akit talán éppen ezen a karácsonyon fedez fel a családja. És mindenki – a családfő is – rendet tehet maga az íróasztalán, s feltakaríthatja a szobáját.
Fontos, hogy mire a karácsony megérkezik, senki se érezze úgy magát, mint egy kifacsart citrom. Milyen jó lesz, ha marad időnk, energiánk egymásra, gyermekeinkre akár egy társasjáték, akár egy szánkózás erejéig, s ha a rokonlátogatások alaphangulatát sem az utolsó pillanatban kirobbant veszekedés adja meg.
Veszekedés nélkül – lehetséges?
Sok családban a családi hiedelem szerves része, hogy a harag rossz érzés, „nálunk nincsenek konfliktusok, mi egy olyan család vagyunk, ahol nem veszekednek”. Ez ugyan nagyon szép eszme, de csak a klónozott családokra igaz, hogy mindenki mindent ugyanúgy gondol. Mivel pedig belőlük meglehetősen kevés van, mi többiek számoljunk a realitással: ha nem veszünk a konfliktusokról tudomást, azok szépen felhalmozódnak, elraktározódnak, egyre több tabutéma lesz, s ezzel párhuzamosan egyre növekszik egy méretes vihar kitörésének a kockázata. Pedig valójában egyik érzésünk sem rossz, így a harag sem, amely pontosan arról tudósít, hogy mi is van belül a lelkünkben, és segít nekünk, hogy észrevegyük, ha valamin változtatni kell.
A csodák útja
Tehát akár egy veszekedés is segíthet a változás elindításában, főleg, ha nemcsak tudjuk, de alkalmazzuk is a jó veszekedés szabályait, amelyek közül a legfontosabb, hogy nem a múlt hibáit hánytorgatjuk fel, hanem a megoldást keressük. Ilyenkor ugyanis helyreállhat a béke, és újra biztonságos mederben folytatódhat az élet. S bizonyos tekintetben az ünnep erről szól: évről évre stabilitással és biztonsággal ajándékoz meg az ünneplés ismerős menete, márpedig kizárólag biztonságos környezetben vagyunk képesek mi is, gyermekeink is felfedező útra indulni, s belefeledkezni kis és nagy csodákba, akár a nappaliig tart az út, ahonnan már kiszűrődnek a karácsonyfa fényei, s érezzük a fenyő összetéveszthetetlen illatát, akár a lelkünk mélyéig ereszkedünk, ahol létünk nagy-nagy egzisztenciális kérdései szólítanak meg évről évre bennünket ebben az áldott időszakban.
A múló idő sodrásában
Az újra meg újra megismétlődő ünnepi családi rituálék emellett az idő múlására is utalnak, s a család fejlődésének is mérföldkövei. Éppen ezért feladatunk, hogy időről időre leltározzunk, és ha a család fejlődése úgy kívánja, merjünk változtatni, így nem üresednek ki ünnepeink. Hogyan kezdjünk neki? Kérjük meg feleségünket, férjünket, gyermekeinket, hogy mondjanak egy-egy dolgot, amit nagyon szeretnek abban, ahogyan a család az adventet és a karácsonyt ünnepli, és egy-egy olyan mozzanatot is, amelyen szívesen változtatnának. Ha valódi érdeklődéssel tesszük fel a kérdést, érvényes válaszokat fogunk kapni, s kiderülhet, hogy az idén már egyik gyermek sem szeretné a bábszínházban megnézni A diótörőt, viszont középiskolásunk alkalmas időpontban diszkréten megsúgja, hogy szívesen elmenne apjával közösen kiválasztani a fenyőt. Ha éppen az idén házasodott meg legidősebb gyermekünk, aki a házastársával kettesben szeretné a szentestét megünnepelni, akkor ne a családi lojalitás hiányát lássuk ebbe bele, hanem azt, hogy milyen sikeresen szárnyra bocsátottuk őt.
Együtt
Akár mibennünk is felébredhet a változás utáni vágy: annyi éve hűségesen eleget teszünk szülői hivatásunknak, s most olyan jó lenne kettesben, párként elmennünk egy koncertre, vagy az éjféli misére, vagy éppen kézen fogva korcsolyázni a műjégpályánál, mint valamikor az első randik egyikén, s utána forralt bort kortyolgatva gyönyörködni az ünnepi fényekbe öltözött városban.
Egymás számára újra meg újra elérhetővé válni, az együttlét örömében megmerítkezni a párkapcsolatunkban is – ez maga az ünnep. Gyermekeink számára szülőként mindvégig válaszkésznek maradni – ez maga a csoda. S ha ezt a kettőt családi kapcsolatainkban is fel tudjuk ragyogtatni – az maga a szeretet, amely Lackfi János szavaival „átkot áldással viszonoz”, s „nincs olyan erős vegyszer vagy atomtámadás, amely megszüntethetné”.
Megjelent a NOE Levelek 2023/319-320. számának 38–39. oldalán