Még jóformán el sem kezdődik a november, amikor körülöttünk már karácsonyi díszbe öltözik a világ, s a boltok polcai is roskadoznak az ajándéktermékektől. Ez egyeseket riaszt, mások meg örömmel vetik bele magukat a megfelelő ajándék felkutatásába. De vajon min múlik, hogy családtagjainknak sikerül-e örömet szereznünk karácsonykor? Milyen rejtett segítségünk lehet a választásában, amikor az ajándékozás gazdag szimbolikájával szeretnénk kifejezni valami többet, mint a hétköznapokban?
Ünnepeink – így a karácsony is – alkalmat adnak rá, hogy a szimbólumok erőteljes nyelvén kommunikáljunk egymással, s fejezzünk ki számunkra fontos tartalmakat a családunkról, értékeinkről, hiedelmeinkről, történetünkről. A szimbólumokban gazdag rituálék lejátszása már önmagában összekötő kapocsként hat. Amikor elvállaljuk a ránk osztott szerepet, ez egy jó értelemben vett szerepjátszás, hiszen szívünket-lelkünket beletesszük abba a szerepbe – legyen az karácsonyfa-állítás, bejglisütés, a gyerekek megörvendeztetése, rokonlátogatás, jótékonykodás, gyertyagyújtás stb. –, amelynek segítségével ebben az évben is megidézzük a múltat, s lépünk egyet a jövő felé.
A viselkedés és ajándékozás kommunikációja
A család számos szimbólumot használ a karácsonyi „rituális előadásához”. Például az ünnepi ülésrend, a teríték, az étrend s az a mód, ahogyan felöltözünk ünnepeinkre, mind-mind a család eredetéről, örökségéről szól. Miközben annyi felé vágjuk az almát, vagy annyi gerezd fokhagymát mártunk a mézbe, ahányan vagyunk a családban, s mindezt együtt meg is esszük, ez összeköti a család jelenlévő tagjait, ugyanakkor azokat is, akik előttünk évről évre megtették ugyanezt.
Tehát a viselkedésnek is lehet szimbolikus kommunikációs tartalma. Fontos például, hogy a karácsonyi ünnepkörben kit látogatunk meg és kit nem. Az interakciók szimbolizálják a kapcsolatok erejét, a nemzedéki kötelékeket, de megjelenítik az elintézetlen konfliktusokat is, hiszen ha például a testvérek összevesztek év közben azon, hogy ki tett bele többet a nagypapa ápolásába, akkor ezek a viták decemberben meghiúsíthatják a karácsonyi találkozást, a találkozás örömét.
Az ünnephez igazítjuk a környezetünket, a viselkedésünket, de még az érzéseink megélésének módját is. Mindezek mellett nagyon fontos eszköz a kitüntetett tárgyakkal való kommunikáció, azaz az ajándékozás, amelynek mozgatórugóit ezúttal Böszörményi-Nagy Iván családterapeuta elméletének segítségével világítjuk meg, aki a 20. században alkotta meg kontextuális irányzatát. Ennek fogalmai – pl. jogosultság, küldetés, lojalitás, etikai egyensúly – ma már megkerülhetetlenek a családterápia gyakorlatában.
Elmélete szerint minden család törekszik a kapcsolati igazságosságra, amikor egyensúlyban vannak azok a javak, amelyeket az életünkhöz kapunk a családunktól, és azok a javak, érdemek is, amelyeket mi adunk a családi rendszerbe. Ezt az egyensúlyi állapotot legalább három nemzedéken át leltárba vesszük, amit Böszörményi-Nagy a bevételt-kiadást rögzítő számviteli főkönyv metaforájával tesz kézzelfoghatóvá.
Hogyan érhetjük tetten ennek a főkönyvnek a létét, működését családunkban? Az olyan kifejezések árulkodnak róla, amelyekkel az adok-kapok egyensúlyát tesszük szóvá; amikor azt mérlegeljük, kinek mivel tartozunk, kitől mire számíthatunk. Például amikor a nagynéni úgy véli, hogy mivel év közben több alkalommal is vigyázott az unokaöccsére, annyi igazán jár neki, hogy a karácsonyi nagybevásárlásban segítsenek neki a gyermek szülei. Vagy amikor az egyetemista azt gondolja, hogy tartozik a szüleinknek azzal, hogy sikeresen levizsgázzon januárban.
Amíg a kiadás és bevétel rovat egyensúlyban van, jól működik a család, de ha olyan követelések terhelik a főkönyvet, amelyeket egy-egy családtag nem tart jogosnak, vagy alapvető vágyait keresztezik, akkor felborul az egyensúly, vagy beáll egy olyan homeosztázis, amely egyes családtagok számára rendkívül megterhelő, akár megbetegítő is lehet. Amikor a vidéki szülőpár a legkisebb lányát nem engedi el a nagyvárosi egyetemre, hogy a közelünkben maradjon és majdan gondozza őket, akkor a lány számára később mindig fájdalmas lehet a karácsony, amikor képzettebb testvérei hazalátogatnak, mert a kötelezettségeit nem érzi arányosnak a jogosultságaival.
A könyvelő segít
A lelkünk mélyén lévő főkönyv tehát pontosan számon tartja, a mi családunkban kinek mi jár, kitől mit várhatunk. Mintha nemcsak a cégünknek, hanem a családunknak is lenne egy könyvelője, aki gondosan jegyzi a családi főkönyvbe a jóváírásokat és terheléseket.
Egészen biztosan van ebben a főkönyvben egy betétlap, amely kifejezetten a karácsonyi ajándékozással kapcsolatos információkat tartalmazza családunkról. Hiszen ez az az ünnep, amikor tételesen és forintra lebontva megjeleníthető, hogy mely családtagnak „mi és mennyi jár”, mekkora értékű ajándékot adunk neki.
Elég fellapozni ezt a karácsonyi fejezetet, és már fel is tudjuk idézni:
- hogy nagy értékű vagy jelképes ajándékokat ajándékozunk;
- hogy csak a gyermekek kapnak ajándékot, vagy a felnőttek is;
- hogy a mi családunkban illik-e alkoholos italt ajándékozni;
- hogy ajándékozhatunk-e tárgyakat, vagy mi élményekben utazunk;
- hogy boltban vásárlunk-e ajándékokat, vagy kreatívan mi magunk készítjük el azokat;
- hogy a testvéreknek hajszálnyira egyforma ajándék jár, vagy kaphatnak mást, más értékben;
- hogy adhatók-e drága elektronikai termékek, kütyük ajándékba;
- hogy kerül-e könyv a fa alá;
- hogy az angyalok hozzák-e a karácsonyfát, vagy együtt díszíti a család apraja-nagyja;
- hogy mi énekeljük a karácsonyi dalokat, vagy a hangszóróból áradnak az ünnepi melódiák;
- hogy nálunk a karácsony vallási ünnep-e elsősorban, vagy inkább egy várva-várt nagycsaládi örömünnep, ahonnan ciki hiányozni, és nem is akarunk, mert jó nekünk együtt; netalán nem is nagyon ünneplünk, mert mi egy kevésbé kötődő, rítusmentes család vagyunk, s nem is értjük igazán, mire föl ez a nagy cécó.
Mind az ajándékozást, mind a látogatásokat attól függően éljük meg biztonságot adó, meghitt és boldogító történésként, hogy mennyire vannak érdemeink elismerve családi főkönyvünkben, hogy mekkora az egyensúly az adok és kapok oldalán. Ha túl sokan tartoznak nekünk elismeréssel, elfogadással, idővel, tettekkel, vagy éppen bennünket béklyóz meg a sok elvárás és tartozás, akkor megkötöző, merev rítusként éljük meg a családi ünnepet, amelyből legszívesebben kimaradnánk. Ha viszont fennáll egy rugalmas kapcsolati egyensúly, akkor – még ha kisebb-nagyobb tartozások mutatkoznak is – tudunk egymásnak hitelezni, s jól érezzük egymás társaságában magunkat. Ilyenkor derűsen érkezhet meg hozzánk a karácsony, mert még egy-egy mellélőtt ajándékkal sem verjük ki a biztosítékot.
Irodalom: Ivan Boszormenyi-Nagy – Geraldine M. Spark: Láthatatlan lojalitások, Animula, Budapest, 2018., H. & I. Goldenberg: Áttekintés a családról, 2. kötet, Animula, Budapest, 2008.
Megjelent a NOE Levelek 2023/341-342. számának 38–39. oldalán