Január van, és vasárnap, a deres fák megszépülnek a szikrázó napsütésben, jó kipillantani a kék égre, a fehér-barna erdőre, de még jobb bent, a terített asztal körül, amelyen ott illatozik a frissen sült, citrommal meglocsolt harcsa és aranydurbincs; mellé édesburgonyás kelkáposzta a köret. Egy fiatal házaspárt látunk vendégül, s beszélgetés közben a férj az édesburgonyás kel receptjét tudakolja. Sarolta, a felesége magától értetődő kedvességgel kérdezi tőle: „Elkészítsem neked?” Ugyanolyan természetességgel, ahogyan férje havonta-kéthavonta vele tart egy-egy túrára: hol a pilisborosjenői levendulamezőről, hol a tatai Öreg-tó partjáról küldenek egy-egy fotót nekünk. Sarolta szívességekkel ajándékozza meg a férjét, aki minőségi idővel viszonozza azt.
Noha kezdetben – a párkapcsolat mi-szakaszában – még szinte ösztönösen használjuk párunk szeretetnyelvét, jó, ha már ekkor tudatosan bővítjük eszköztárunkat, hogy szebbé, gazdagabbá s ellenállóbbá tegyük házasságunkat. Magyar kutatások szerint azoknál a pároknál, akik az „igazi” megtalálását követően is tudatosan ápolták a kapcsolatukat, mérhető fejlődést tapasztaltak a házasság valamennyi fontos területén. Melyek is ezek? Kommunikáció, konfliktuskezelés, pénzügyek, szabadidő, család és barátok, szexualitás, lelkiség, szerepek és felelősségek, gyermeknevelés és szülői feladatok. Ezek mindegyikét egyensúlyban kell tartanunk változó körülményeink, életfeladataink közepette.
15 perc a szerelemlaborban
John M. Gottman neves amerikai terapeuta évtizedeken keresztül vizsgálta házaspárok kommunikációját: beköltöztette őket egy-egy hétvégére egy apartmanba, ahol rögzítették mindennapjaikat; arra is megkérte őket, hogy vitassák meg aktuális problémáikat. Mindeközben felvétel készült róluk, vizsgálták testbeszédüket, mimikájukat; időnként vérnyomást, pulzust mértek, vér- és vizeletmintát vettek tőlük, mindezt Gottman kiértékelte csapatával, majd utánajártak, hogy a szerelemlaborban járt párok élete, kapcsolata hogyan alakult. Az elmúlt évtizedekben annyi adatra tettek szert e kutatásban, hogy ma már elegendő 15 percig megfigyelniük egy párt, és 91%-os pontossággal meg tudják mondani, együtt maradnak-e, ha pedig nem, akkor hány év múlva válnak el…
Megfigyelései szerint ideje megkongatni a vészharangot, és változtatnunk, ha gyakran tapasztaljuk az alábbiakat vitáink során:
- durván nyitunk: és azonnal negatívan, ellenségesen, szarkasztikusan reagálunk párunk megjegyzéseire, kéréseire;
- az emlékeinket átírjuk, a közös szép pillanatok akár még az esküvőnkről is eltűnőben vannak, s csak a rosszra emlékezünk;
- rendszeresen megjelenik kommunikációnkban „az apokalipszis négy lovasa”: a kritizálás, a megvetés, a védekező és visszahúzódó magatartás;
- „elárasztjuk” társunkat, aki lelkileg, fizikailag is annyira leterhelt állapotba kerül a viták során, hogy első adandó alkalommal visszavonul;
- testünk „küzdj vagy menekülj!” állapotba kerül, ilyenkor szaporább a pulzusunk, magasabb a vérnyomásunk, izzadunk stb.
Tipp okosóra-tulajdonosoknak: töltsünk le egy pulzusmérő alkalmazást, amely jelzi, ha a pulzusunk átlépi a 100-as határt. E fölött gyakorlatilag nincs esély arra, hogy konstruktívan megvitassunk vagy megoldjunk bármilyen problémát. Kérjünk időt a párunktól, és akkor folytassuk a vitát, amikor képesek vagyunk nyugodtabb légkört kialakítani.
Csak te és én!
A neves kutató később azt is feltérképezte, hogy azok a párok, akik együtt maradtak, miként növelték párkapcsolati elégedettségüket. Valójában a hét 168 órájából elegendő lenne mindössze hat intenzív órát a párunkkal töltenünk – persze éber állapotban – ahhoz, hogy megőrizzük házasságunk vitalitását.
Fontos, hogy munkába indulás előtt elbúcsúzzunk és megöleljük egymást! Olyan könnyű elhagyni ezt, mert annyira jelentéktelennek tűnik, pedig az a pár perc, míg átöleljük egymást, váltunk néhány szót az előttünk álló napról, majd egy csók után elválunk, biokémiai változások egész sorát indítja el: hat másodperc fizikai kontaktus már elegendő ahhoz, hogy egy nő szervezetében megemelkedjen a kötődési hormonnak is nevezett oxitocin szintje. S ha esténként ugyanúgy megajándékozzuk egymást ezekkel a mágikus percekkel, máris sokat tettünk egymásért.
Az is ugyanilyen fontos, hogy hetente legyen egy közös esténk, amely csak kettőnkről szól, amikor mint férfi és nő kommunikálunk, amikor nem a pénzügyeinkről vagy a gyermeknevelés aktuális teendőiről egyeztetünk. Hiszen kettőnk miatt, a szerelmünkért házasodtunk össze, s ennek mindig meg kell adnunk a prioritást, ezt nem vehetik el még a gyermekeink sem. Egy kávé a közeli kávézóban, egy szelet a megunhatatlan citromos máktortából kedvenc cukrászdánkban; séta, mozi, táncház vagy salsa? Bátran szabjuk magunkra a programot, beszélgessünk egymásról-egymással jól bevált helyszíneken, vagy fedezzünk fel újakat.
Tipp nyaralást tervezőknek: Ilyenkor télen sokan már a családi nyaralást tervezzük, szervezzük, foglaljuk. Akik igazán profik, arról sem feledkeznek meg, hogy párként is kiszakítsanak maguknak egy kis időszeletet, amíg például a gyerekek a nagyszülőknél vakációznak. Ha szűkös a nagycsaládos költségvetés, akár egy hosszúhétvége is csodákra képes kettesben egy turistaházban, az erdő mélyén. Ha hároméves kortól fiatalabb gyermekünktől nem szeretnénk még elszakadni, őt – de csak őt – vigyük magunkkal. Nagycsalád esetén így is legalább mínusz kettő gyerekkel számolhatunk, és ez már szinte nászutas állapotokat idéz meg: miénk a délutáni szieszta ideje s az egész éjszaka!
Gary Chapman amerikai párkapcsolati szakértő szerint elégedettebbek azok a párok, akik ismerik és beszélik egymás szeretetnyelvét, azt a nyelvet, amelyen keresztül leginkább megérzi a szeretetünket a társunk. A szeretetnyelvek nemcsak a párkapcsolatban, hanem a szülők-gyermekek között is megszólaltathatók. Melyek a szeretetnyelvek? Az elismerő szavak, a szívességek, a testi érintés, a minőségi idő és az ajándékozás. Kis odafigyeléssel kideríthetjük, mely családtagunk melyik nyelvet érti a leginkább. Vegyük figyelembe, hogy életszakaszaink váltakozásával változhatnak igényeink is. Bármi is legyen a szeretetnyelve például egy kisgyermekes anyának, egészen biztosan nagyon hálás lesz, ha szívességet teszünk neki, és átvállalunk valamennyi házimunkát tőle, vagy elvisszük sétálni a kicsiket, s ő maga egy órácskát pihenhet. Ugyanígy különösen kisgyermekeinknek nagyobb az igényük a testi érintésre: az ölelésre, simogatásra vagy éppen az összebújásra egy jó mesekönyv mellett.
Hogyan lesz a hercegnőből vén boszorkány?
Vajon emlékszünk még a becéző szavakra, amelyekkel simogattuk egymást, esetleg bővült is szókincsünk e szeglete? Vagy az egykori herceget és hercegnőt már csak anyának, apának szólítjuk? Netalán munka vagy edzés után a haverok között már annak sem, hanem inkább vén banyának? Hogy is van ez? Ha ő az én hercegem, akkor én, a felesége minden bizonnyal a hercegnője vagyok, de ha ő egy vén boszorkány, akkor én, a férje vajon ki lehetek?
Hogy egy házasság milyen irányba fejlődik, arról sokat elárul, hogy hogyan gondolunk egymásra, hogyan szólítjuk egymást; mennyire szívesen szánunk időt kettőnkre, a közös programjainkra és céljainkra. Minden egyes lépés számít, és legfőképpen az, hogy elhisszük-e napról napra, hogy „összetartozunk, hogy kezemet kezedbe tettem” (Pilinszky János).
Megjelent a NOE Levelek 2023/321-322. számának 32–33. oldalán